Igehirdetés advent 2. vasárnapja alkalmából
Igehirdetési alapige: ,,A filadelfiai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél van a Dávid kulcsa, és amit kinyit, senki nem zárja be, és amit bezár, senki nem nyitja ki: Tudok cselekedeteidrõl. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erõd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet. Íme, neked adok némelyeket a Sátán zsinagógájából, azokból, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem hazudnak: íme, megteszem velük, hogy eljöjjenek, és leboruljanak a te lábad elõtt, és megtudják, hogy én szeretlek téged. Mivel megtartottad állhatatosságra intõ beszédemet, én is megtartalak téged a kísértés órájában, amely el fog jönni az egész világra, hogy megkísértse azokat, akik a földön laknak. Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat. Aki gyõz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé, felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennybõl száll alá az én Istenemtõl, és az én új nevemet. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!’’ Jel 3,7-12
Olvasmány: Mt 24,1-13
Keresztény testvéreim! Advent második vasárnapjának a hangulata szokatlan módon nem egy szépnek tûnõ, kedves periódus. Amikor Jézustól megkérdezték a tanítványok, úgy amint azt az igénkhez kapcsolódó Máté 24. olvasmányban olvassuk, hogy “mondd meg nekünk, hogy mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének”, akkor Jézus nem azt a választ adta, hogy akkor amikor minden szép lesz, minden jó lesz, nagy lesz a szeretet, nagy lesz a békesség, tökéletes lesz az emberek közötti kapcsolat, akkor én majd eljövök. Jézus nagyon kemény, mondhatnók, ijesztõ választ közölt a tanítványokkal éspedig: “Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen titeket valaki! Sokan jönnek majd az én nevemben és azt mondják ,én vagyok a Krisztus és sokakat megtévesztenek. Fogtok hallani háborúkról, hallotok háborús híreket, vigyázzatok meg ne rémüljetek mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Nemzet nemzet ellen, ország, ország ellen támad, éhínség, földrengés lesz mindenfele, de mindez a vajúdás kínjainak a kezdete. Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket és gyûlöl titeket minden nép az én nevemért. Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyûlölik egymást. Sok hamis próféta támad és sokakat megtévesztenek. Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül.” Ezekkel a szavakkal válaszol Jézus tanítványainak. És válaszol nekünk is, akik Péterhez hasonlóan megfogalmazzuk, hogy kész vagyok menni még a halálba is teérted. Ha igaz ügyet, becsületes ügyet, egy jó elvet hallunk, hogyha valaki fel tud építeni egy jólmûködõnek látszó ideológiát, akkor talál is híveket, akik mellette állnak és harcolnak érte úgy, amint Jézusért is kiálltak a tanítványok, a tizenkettõ. De akkor amikor a zsidóság nagy része Jézus ellen támad, rosszindulattal, félretájékoztatással arra bújtatták fel a tömeget, hogy halált kiáltsanak Jézusra és inkább egy gyilkost, egy rablót, engedjenek el, elhagyták az elveket. Emlékszünk a nagypénteki történetre? Mindez meg történhetett Isten nevében, az akkori papok és egyházi szolgák munkája által. Mindezt látták a tanítványok, azok akiknek ott élt a lelkükben az elhatározás, hogy õk végig megmaradnak Jézus mellett. Még Péter is a legbátrabb, az, aki a legjobban ugrott és ha kellett kardot rántott és nem félt senkitõl, még õ is gyáva tagadóvá lett. Mondhatjuk, hogy õ is árulóvá lett. Nem beszélve Júdásról aki ugyancsak tanítvány volt és akit Jézus annak ellenére, hogy tudta, hogy mi lakozik a szívében az utolsó vacsora alkalmával még õt is az asztalához fogadta függetlenül attól, hogy mit fog cselekedni.
Ilyen tanítványi kör vagyunk mi is, ilyen Jézus köré gyülekezõ emberek vagyunk mi is, az egész egyház, minden egyház, a legegyszerûbb embertõl a legmagasabb egyházi funkciót betöltõkig. De ebben a világban, ahogyan a Jézusi világában is elindult a gonosz, elindult a rosszindulat, elindultak a magánérdekek, a pártoskodások, amelyek oda vezettek, hogy képesek voltak Jézust, az ártatlant keresztre feszíteni. Ezt mai logikával végig sem lehet gondolni, valakit aki csak a jót akarta, valakit aki nem nyúlt fegyverhez, aki soha nem erõszakoskodott, mindig a szeretetre buzdított, mindig rámutatott arra, hogy mi az ami Istennek tetszõ, képesek voltak kivégeztetni csak azért mert zavarta az akkori érdekeket, az egyházi vezetõk és uralkodó papok számításait és hatalmaskodásait.
Jézus után, az éppen magát Jézusról elnevezõ keresztény egyház sem volt különb. Elég volt, hogy valaki másként gondolkodjék, jogos felháborodásának hangot adjon, a felsõbbség inkompetenciáját messze meghaladó módon reformi hangokat adjon, vagy még nagyobb bûn: Bibliát olvasson és rájöjjön, hogy amit az egyházi intézmény tesz, az távol áll Isten akaratától, máris átkot, bullát adtak ki, létrehozták az inkvizíciót és kimondatták a máglyahalált. Elképzelhetjük mennyi visszaélésnek adott lehetõséget az, ha emberek kezébe ilyen hatalom került, fõleg ha maguknak a püspöki és papi funkció tiszteletét is megkövetelhették. A mai világban is vannak emberi érdekek, a mai világban is nagyon sokan eltörölnék mindazt ami krisztusi, új szabályokat, új kánonokat, új törvényeket szeretnének emberként hozni, megbüntetni azt aki másként gondolkodik, elhallgattatni azt, akinek Istennek tetszõ és arra buzdító gondolatai vannak, elnyomni mindazt ami az igazi igazság, hogy az igazság is cenzurált lehessen. Ilyen világban élünk ma, ilyen világban kell mégis megpróbálni megmaradni kereszténynek, amint azt Luther Márton is megtette, amikor szót emelt a gonosz pápák és püspökök ellen.
És ebben a világban megszólít bennünket a mai igénk, amint a filadelfiai gyülekezethez is szólt és azt mondja a Jelenések könyvének az írója által: tudok cselekedeteidrõl. Mindegy, hogy mi a földi megvalósításoknak az értéke, mi az ami gyõzelemnek látszik, vagy nem látszik gyõzelemnek, mi az ami igazságnak tûnik vagy nem tûnik igazságnak, Isten azt üzeni a Szentírás által, hogy: tudok cselekedeteidrõl. Fontos csupán az: megtartani az igét, és távol tartani életünket a krisztustagadó életmódtól.
Hányszor indulnak és alakulnak segélyezõ szervezetek, diakonia nevében futó társaságok, intézmények amelyek csak szólamok, egy-egy kifüggesztett cégtábla azért, hogy mögötte rendezni lehessen ügyeket, magánérdekeket, egoista célokat. Hányszor, hányféleképpen használták ki és a mai napon is használják ki a Krisztus szavát, nevét azért, hogy hatalom megerõsítés, gonoszság gyakorlása történjék ezen a földön. Hogy emberek hatalomhoz jussanak, maguknak érdemeket és tiszteletet parancsoljanak. Szépnek tûnik, jónak hangzik, akár pártoknak a nevébe is be lehet venni azt a szót, hogy keresztyén, de nem ettõl lesz valami keresztyén, azaz krisztusi, nem ettõl válik valami jóvá. Nem emberi döntéssel, határozattal vagy paranccsal lehet megvédeni vagy egyáltalán megvalósítani a Krisztus szeretetét, mert Istentõl mindig annyit kapunk, hogy: tudok cselekedeteidrõl.
Testvéreim! Adventi idõszakban élünk, karácsonyra készülve eszünkbe jut a múlt, amikor mi voltunk gyermekek és készültünk a Karácsonyra és tudjuk azt, hogy gyermekeink, unokáink a karácsony elõtti idõszakban, hogyan élnek és viselkednek, hányszor mondjuk nekik, hogy legyetek jók, mert az angyal látja... és ha rossz vagy nem kapsz semmit, de ha jó vagy akkor kapsz ajándékot... Ezeket mondjuk nekik, és akkor amikor mondjuk, talán egy pillanatig a gyermek igyekszik is jó lenni. Mi is igyekeztünk gyermekkorunkban, legalább is megpróbáltunk, hogy amikor elmegyünk a szülõk elõtt akkor lássák, hogy milyen rendesek vagyunk, vagy a karácsony elõtti idõszakban igyekeztünk többször rendet csinálni, esetleg jobban viselkedni, jó jegyet hozni, akármit csak, hogy látszódjék, hogy jók vagyunk...
A mai gyerekek is ugyanígy tesznek, mert van egy ígéret: jön az angyal, jön a Karácsony és akkor kapnak valami nagyon szépet, valamit amit esetleg remélnek vagy tudnak, mert megírták a levelet vagy pedig olyan valamit amire nem is gondolnak, de biztos, hogy az szép ajándék lesz.
Amikor közeledik az angyaljárás, hallgatóznak az ajtónál, vajon jött-e már, vagy még nem? Ott van a fa? Ott vannak az ajándékok? Kulcslyukon bekukucskálnak és hogyha már látják a színes fényeket akkor meg vannak nyugodva, biztosak, hogy ott az ajtón túl valami csodálatos van, valami jó van és arra érdemes türelmetlenül készülni, nagy izgalommal várni. Nem is tudják, hogy mit tegyenek csak már teljen az idõ, nehéz õket kivinni sétálni, fenntartani, amíg összegyûl a család. Ilyenkor õk azt akarják látni, ami ott van az ajtó mögött, ahol már fénylenek a fények. És amikor eljön a pillanat, a szülõk, nagyszülõk kinyitják az ajtót, amely jelenti az örömszerzésnek az akarását, a jól viselkedõ gyermekeknek járó jutalomhoz való belépés csodáját.
A mai ige hasonló helyzetben találhat ránk. Így szól a 8-ik vers: tudok cselekedeteidrõl, íme nyitott ajtót adtam eléd amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erõd van, mégis megtartottad az én igémet és nem tagadtad meg az én nevemet. Nekünk szól az ige, elõttünk is áll egy ilyen ajtó, amely valamikor kinyílik. De akkor meg tud-e így szólítani minket, mint ahogyan a Jelenések Könyvének az írója azt mondja, hogy a filadelfiai gyülekezet angyalának írd meg azt hogy, tudok cselekedeteidrõl, megtartottad az én igémet, nem tagadtad meg az én nevemet semmilyen körülmények között, mert még a tanítványoknak Krisztus korában is nehéz volt megtartani, nehéz volt megállni mindentõl függetlenül. Még a legerõsebbeknek, a kõsziklának, amit Péter neve jelent, neki is nehéz volt. Viszont visszatért, észrevette, hogy hol volt a tévedése, hogy mit jelent Krisztustól elfordulni és szégyellni õt. Keserûen megbánta, hogy inkább saját védelmérõl gondoskodott, hazudott és azt mondta, hogy én nem vagyok közülük való, csak azért, hogy neki jobb legyen, ne essen bántódása, szebb legyen az itteni földi élete, jó sors várjon rá. Gondolhatunk Júdásra is, arra az emberre, aki nem tudta elhordozni saját cselekedeteit.
Hányan képesek így hazudni, csalni, lopni azért, hogy ez a földi élet jobb legyen, mit sem törõdve azzal, hogy mi az amit Krisztus vár. És hányan tették meg ezt Jézus óta a krisztusi egyház berkeiben? De vajon mi hogyan viselkedünk? Mert az mindegy, hogy más, miként csinálja. Teljesen mindegy, hogy a másik hogyan él, itt most az én életemrõl, az én üdvösségemrõl van szó és majd nekem kell megállnom az ajtó elõtt amikor kinyílik. És nem mindegy, hogy bemehetek-e, vagy nem mehetek be, megkapom azt a csodát amirõl csak sejtem, hogy van, amirõl hitem szerint meg vagyok gyõzõdve, hogy létezik? Nem tudom, hogy mi vár ott bent, de tudhatom, hogy jó mert maga Krisztus buzdít minket és ígéretet is adott. Az örökkévaló vár odabent énreám, az ajándék az enyém lehet, mert érvényes az, hogy: tudok cselekedetedrõl, megtartottad az én igémet, nem tagadtad meg az én nevem. hacsak nem vagyunk Krisztustagadók, és az ige szerinti élet bojkottálója. Végig gondolhatjuk életünket, mert ott van a lehetõség, akár a mai naptól kezdõdõen, hogy másképp legyen. Megszólít ez az ige azért, hogy megváltoztassa életünket akkor, amikor Krisztusról, a szeretetrõl, az igazságról kell bizonyságot tenni, akkor amikor el kell mondani mindazt ami krisztusi, el kell mondani mindazt ami igaz és amikor nem lehet sem hazugsággal sem csalással elõnyöket, tiszteletet, szeretetet szerezni magunknak, nem lehet a földi élet módszereivel tovább boldogulni, mert ez a próbaidõ. Óriási kísértés ez a földi élet számunkra, amely minket próbára tesz, hogy láthassuk mi magunk is és, hogy Isten elõtt nyilvánvalóvá legyen a mi értékünk, moralitásunk, hitünk és bizonyságtevõ kereszténységünk. Hogy nyilvánvalóvá váljék, hogy miként éltük le azt az életet amely tele van kísértésekkel, amelyben eltölthetjük életünket azzal, hogy magunknak örökkévalóságot teremtsünk ezen a földön, de azzal is, hogy bizonyságot tegyünk a Szentírásról, a keresztény életrõl. Az említett Máté evangéliumi ige utolsó verse így szól: de aki mindvégig kitart, az üdvözül.
Hogyha kitartunk az ige mellett a nehézségek, magánérdekek, a lehetõségek ellenére, vagy pedig azok ellenére, amelyekre azt szoktuk mondani csináljuk meg így vagy úgy, úgysem tudja meg senki... Az a senki az nem senki, mert Istenünk minden titok ismerõje, tudja szívünk minden érzését és indulatát, ismeri gondolatainkat és ezekben a gondolatainkban és cselekedeteinkben van elrejtve az, hogy kitartunk mindvégig és eljövetelét váró keresztények vagyunk-e, vagy sem. Aki kitart mindvégig, az üdvözül! Bíztat minket az ige és ugyanakkor a Krisztus szava az evangéliumból, hogy: “Az ég és a föld elmúlik de az én igém megmarad örökké.” Ezek bíztatnak minket, és buzdítanak arra, hogy bármit kérjen ez a világ, nekünk akkor is Krisztusról kell bizonyságot tenni, bármit kínáljon ez a világ, nekünk akkor is Krisztus az ami érték, és Õ kell, hogy a miénk legyen. Így élhetünk csak meg igazán adventet.
De ugyanakkor nézzük az egész életünket, mint egy hosszú adventet, amelyben készülünk a krisztusi találkozásra, arra, hogy majd eljön a nap amikor szemtõl-szemben állunk és valóban ott leszünk az ajtó elõtt. Akkor már nem tudunk változtatni, csak visszanézni a mi életünkre, a gondolatainkra, szavainkra, cselekedeteinkre amint itt a jelenések könyvében a filadelfiai gyülekezetnek írt az angyala, hogy: tudok cselekedeteidrõl, megtartottad igémet és nem tagadtad meg az én nevemet.
Kérjük Isten Szentlelkét, hogy segítsen meg minket, hogy ebben a földi életünkben tudjunk kitartani Õmellette. Tudjunk megállni a nehézségek, a kísértések, a földi élet egoizmusának a menetében úgy, hogy életünk Krisztusnak tetszõ legyen. Tudjunk Õ neki szolgálni, az Evangéliumról, az Õ igéjérõl bizonyságot tenni. Hogyha az emberek ránk néznek, barátaink, ismerõseink vagy az idegenek akik megfigyelnek minket, hadd tudják azt mondani, hogy ezek keresztény emberek, ezek Krisztus tanítványai. Erre segítsen meg minket a mindenható Urunk! Ámen.
Tóthpál Béla