Kantate vasárnap, 2008.

Keresztény testvéreim! Igaz milyen jó lenne, ha a jövőbe láthatnánk? Akár
egy néhány napra, akár egy hosszabb időre. Milyen jó lenne, hogyha tudnánk mi
fog történi, mi lesz egy év múlva, mi lesz majd, ha a gyermekek felnőnek, mi lesz
ha sikerül kifi zetni az adósságokat, mi lesz hogyha a jelenlegi gondokból, bajból
kikeveredünk, mi lesz hogyha valamelyik célunkat sikerül elérni... Sok mindenről
álmodozunk és szeretnénk, hogyha a jövőbe tudnánk látni.
A mai igénk a Jelenések Könyvéből megmutat nekünk valamit a jövőből.
Lehet hogy nem abból a jövőből amelyet mi szeretnénk pontosan látni, hanem
egy sokkal távolabbi jövőből. Éppen azért érdekes számunkra, mert megmutat
valamit az Örökkévalóságból, azért hogy tudjunk úgy élni, gondolkozni, olyan
dolgokat tudjunk fontosnak tartani, vagy kevésbé fontosnak, olyan célokért
harcolni, illetve másokat félre tenni. megtudhatnók, hogy akkor majd mi lesz,
mi az aminek értéke van, mi az ami felesleges, mi az ami megérdemli a mi szolgálatunkat,
vagy amiért egyáltalán élünk ezen a földön.

A mai vasárnapunk alapigéje így hangzik:
“És látt am valami üvegtengerfélét, amely tűzzel volt vegyítve, és
látt am azokat, akik legyőzték a fenevadat, annak képmását és nevének
számát, amint az üvegtengernél álltak az Isten hárfáival, és énekelték
Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: ,,Nagyok és
csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak
a te utaid, népek királya: ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené
a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek
mind, és leborulnak előtt ed, mert nyilvánvalóvá lett ek igazságos
ítéleteid.” Jel 15, 2-4

Mi az ami megmarad? Mi az aminek értéke van? A mai igénk szerint, János
látomása szerint, az éneklés. Az az éneklés ami Isten dicsőségére történik, az az
éneklés amely már elkezdődhet itt ezen a földön, ebben az életben. János az égbe
néz, minden idők fölé ellát, és azt látja, hogy az emberek éneklik Isten dicsőségét,
Isten szeretetét. Ez az ami motiválhat minket is keresztény testvéreim az énekre,
hogy az ami az Örökkévalóságban létező valóság, azt kezdjük el már most, azon
munkálkodjunk, azért szolgáljunk már most, ebben az életben, ezen a földön.
Szoktunk énekelni, de elég ritkán tudunk önmagunktól, spontán dicséretet
énekelni az Úristennek. Nagyon sokszor énekelünk és elsírjuk a múltunkat,
nótákkal emlékezünk régi időkre, és elfelejtjük azt, hogy mi a jelenben élünk, és
ebben a pillanatban a jelenünkért vagyunk felelősek, abban hogy miként szólunk,
cselekszünk, hogyan énekelünk az Úristen dicsőségének, és főleg elfelejtjük
azt, hogy előtt ünk áll a jövő, és úgy kell arra készülnünk, hogy olyan dolgokkal
foglalkozunk, amelyek az örökkévalóságban megmaradnak.
A mai istentiszteletünk témája, erre bíztat minket, hogy az örökkévalóságra
való készülés legyen az, ami jellemez minket. Úgy szóljunk és cselekedjünk,
amiért majd akkor is érdemes lesz és lehetőség lesz énekelni.
Eszembe jut, hogy egy konfl iktussal kapcsolatosan valaki nekem azt mondta,
amikor szinte választani kellet, hogy na melyik oldalra álljunk vagy álljon, hogy
nem az igazság számít hanem az erőviszonyokat kellett megnézni, ki az aki most
győzni képes és tud, mert elég nagy hátt ere van. Vajon azok akik ott énekelnek,
azért énekelnek mert valamikor a győzedelmesek oldalán álltak itt a földön?
Vagy azért mert az igazság és a jogosság mellett harcoltak akkor is, hogyha itt a
földön veszített ek.
Én nagyon szeretnék belenézni abba a kórusba, amely ott fent énekel. Szeretném
látni annak a kórusnak a tagjait, mert nem az a fontos, hogy ebben a
földi életben mi volt az ő sorsuk, ez csupán egy néhány évtized, ahhoz képest,
hogy milyen hosszú az Örökkévalóság, és ebben az örökkévalóságban ők örökké
énekelni tudnak.
János tovább néz a mai igénkben, érdekes dolgot mondd, úgy kezdi: “és látt am
valami üvegtenger félét amely tűzzel volt vegyítve és látt am azokat akik legyőzték
a fenevadat, annak képmást és nevének számát, amint az üvegtengernél álltak az
Isten hárfáival, és énekeltek.” Üvegtenger félét látott , egy olyan világot, amely végtelen,
de teljesen átlátszó. Átlátszó minden gondolat, és minden érzés. Nincsenek
falak amelyek mögé el lehessen dugni, vagy bújtatni dolgokat, viszont ott volt a
tűzzel is, amely megéget, és elpusztít minden igazságtalanságot, minden elnyomást,
minden szomorúságot amit valaki okozhat, és mindaz megég ami nem tud
megállni az Úristen üvegtengerének a színében. Mindaz elpusztul végérvényesen,
mert ez az örökkévalóságnak a képe! És hogy kik vannak ott ? Akik harcoltak és
végül odafent tudják, hogy legyőzték a fenevadat, annak a képmását, annak a hasonlatosságát, annak a nevének számát. És amint az üvegtengernél álltak és Isten
hárfáival énekeltek, azzal a dallal, azzal a csengéssel ami magától az Úr Istentől jön.
Két dalt énekeltek, mondja a mai igénk: Mózesnek az Isten a szolgájának énekét,
annak az énekét aki mindenkor minden feltételek között tudott engedelmeskedni
és úgy bíztatni másokat, hogy Istenre hallgassanak ne a múltra, az egyiptomi
szolgaságra, szokásokra, hagyományra stb, hanem az Úristenre, és nézzenek előre
a Kánaán felé, mert ez az ígéret földje; valamint tudták énekelni a bárány énekét,
azt az éneket amely nem a legyőzőké volt, nem azoké akik a keresztre jutatt ák,
hanem az igazaké, amelyek akár áldozatul is eshett ek. Énekelték azt az éneket,
amelyet a szenvedő de Isten dicsőségéből új életre feltámadott Jézus Krisztus,
mint az igazi bárány, az igazi helyett es áldozat, énekelni tud.
Ezt látt a János odafent, amikor átlátott az időkön, átlátott minden valóságon,
és ezzel bíztat minket akik itt ezen a földön élünk, tele vagyunk mindenféle
gondolatt al, gonddal, harcal, egosita érdekek sokaságával. Sokszor nem tudjuk,
hogy mi a jobb, hallgatni hogy békén hagyjanak? Vagy kimondani az igazságot?
Megbújni és megfutamodni, hogy ne legyen problémánk? Vagy pedig szólni
mindazt ami Isten igéjével kapcsolatos, morális és jogos, és Isten előtt is igaz?
Ezekben a helyzetekben János azt mondja, hogy nézzetek a mennyei kórusra,
nézzétek meg, hogy ott mi történik, mert az az Örökkévaló.
Bizonyára abban a kórusban ott van Dietrich Bonhoeff er, aki evangélikus
lelkészként ellenállt Hitler politikájának és erőszakának. Nem minden evangélikus
lelkész állt ellen, sokan nyugodtan, szépen meghúzódtak, leélték életüket. Ő
ellenállt, börtönbe tett ék, meg is gyilkolták a béke kihirdetése előtt nem is olyan
sokkal, azért mert ő képes volt harcolni, ellenállni és szólni azt, ami Isteni igazság.
Ő bizonyára tagja ennek a mennyei kórusnak.
Bizonyára ott van Edith Stein, aki zsidóként született , híres fi lozófus volt,
végül pedig katolikus apáca lett , és ugyancsak a nacionalisták gyilkosságának áldozatává
vált. Életével a Krisztusról tett bizonyságot apácaként, mégis egy politikai
hatalom meggyilkolta. Az élete itt lehet, hogy sokaknak úgy tűnt, hogy elveszett ,
de amint apáca korában is tudott énekelni, most is bizonyára ott van a mennyei
kórusban és énekli a Mózes és bárány énekét az Örökkévalóságban.
Ott van valószínűleg Martin Luther King, a fekete baptista prédikátor,
lelkész, aki Jézusnak a hegyibeszédét annyira komolyan vett e és megélte, hogy
nem tudtak vele mit kezdeni, ki kellet, hogy nyírják. Az élete itt egy szenvedés
és harc volt, de baptista lelkészként, énekelni tudta Isten dicsőségét már ezen a
földön, akkor is ha érezte, hogy őt el tudják hallgatt atni. És most ott van a mennyei
kórusban és a többiekkel együtt énekel, mint Mózes, vagy mint a bárány.
Ott lehet Elizabeth Kaesermann a fi atal argentín üldözött akit a katonai
diktatúra meggyilkoltatott mert harcolt. Egy-egy embert, egy férfi t, egy nőt,
egy testvért, egy egész csoportot képesek kinyírni, eltörölni, meggyilkolni a
hatalmasok, csak azért mert elmondják, amit éreznek, ami után vágynak, hogy
mi az ami Istentől jön, igaz, és szolgálat.
Jánosnak a látomása erre a kórusra mutat, arra a kórusra amelyikben ilyenek
énekelnek, és szól mifelénk is cantate vasárnapján a felhívás, hogy tanuljunk
meg énekelni új éneket Isten dicsőségére, hogy lehessünk mi is tagjai a mennyei
kórusnak.
Nem földi számítások szerinti indulókat, himnuszokat, rendszereknek, pártoknak,
vezéreknek az elképzeléseit kell behódolóan énekelnünk, hanem olyan
éneket, amely Istennek tetsző akkor is, hogyha ez sokakat bosszant itt a földön.
Ők ott éneklik a báránynak az énekét, az áldozatnak az énekét. Lehet, hogy az
ő életük is itt áldozat volt, de egészen bizonyos, hogy ők énekelni tudnak.
Mi az amit énekelnek? Így szól az ige, így szól az ének: nagyok és csodálatosak
a te műveid, mindenható Úristen, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya,
ki ne félne téged, Urunk és ki ne dicsőítené a te nevedet? Hiszen egyedül te vagy
szent, mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtt ed, mert nyilvánvalóvá
lett ek, igazságos ítéleteid.
Egyszer minden nyilvánvalóvá lesz. Lehet, hogy nem a mi életünkben, lehet
hogy nem minekünk, de egyszer az igazságos ítélete Istennek megjelenik, ha nem
is a mi földi életünkben, nem úgy, hogy mi itt megláthassuk. De nekünk csakis
az lehet fontos, hogy ne csupán most tudjunk énekelni, hanem benne legyünk
ebben a mennyei kórusban, az örökkévalóságban, amelyet János lát, és meglátt at
velünk a Szentírás sorain keresztül.
Általa Isten maga szólít meg minket, hogy úgy éljünk, úgy gondolkozzunk,
szóljunk és cselekedjünk, hogy ne mulasszuk el a lehetőségeket, hogy tagjai
lehessünk az ő mennyei kórusnak. gyertek testvérem, már most, a mai naptól
kezdve énekeljünk az Úrnak új éneket! Ámen.

Tóthpál Béla