Igehirdetés Szentháromság vasárnapján - 2Kor 13,11(12)13

Ezt az igét úgy ismerjük, mint apostoli áldást, szinte nincs istentisztelet
vagy bibliaóra, amelyen ne hangzódjék el, ne utaljunk rá. Szól most igehirdetési
alapigeként, amint azt a perikóparend-készítők kijelölték erre a mai vasárnapra
és megmutatja, hogy valamikor Korinthusban miként szólított a meg az akkori
gyülekezetet és hogyan szólít meg minket ma, a harmadik évezredben élő
keresztényeket. Ha csak a 11. verset vesszük fi gyelembe “végül testvéreim örüljetek,
állítsátok helyre a jó rendet magatok között ”, mindenki alkalmas a saját maga
által elképzelt rendre utalni. Gondoljunk csak József Att ilára, aki ő maga is olyan
szépen megfogalmazta és szinte égbekiáltóan írta, hogy: “én nem így képzeltem
el a Rendet”. Mindenkinek a szívében van egy rend, vagy van egy igazság, de ha
erről elkezdünk beszélni akkor bizonyára tévedünk mert most az ige nem a mi saját
elképzeléseinknek akar hangot adni, hanem Isten elképzelésének. Az ige arra nyújt
világosságot, hogy megértsük, hogy Pál apostol ebben az igében pontosan miről
is beszél. Óhatatlanul el kell olvasni az egész 13-ik fejezetet, hogy ne tévedjünk és,
hogy Istentől tudjunk tanulni.
Így kezdi az apostol: “Most harmadszor megyek hozzátok: ,,Két vagy három
tanú szava erősítsen meg minden vallomást!' Előre megmondtam, most is előre
mondom, mint másodszori ott létemkor, és most távollétemben is azoknak, akik
előzőleg vétkeztek, de a többieknek is: ha még egyszer elmegyek, nem leszek
kíméletes; minthogy annak bizonyítékát keresitek, hogy általam valóban az a
Krisztus szól, aki veletek szemben nem erőtlen, hanem hatalmas között etek. Mert ha
meg is feszítt etett erőtlenségből, él az Isten hatalmából, és ha mi erőtlenek vagyunk is
őbenne, élni fogunk vele együtt az Isten hatalmából között etek.” Ha összeolvassuk ezt
a részt az alapigénkkel akkor már világosan látszik a konkrét téma, hogy milyen rendre
is utal Pál apostol amikor ezt a levelet írja a korinthusiakhoz, ahhoz a gyülekezethez
amely egy nagy kereskedelmi központ, úthálózat központban alakult meg, nagyon
sokféle emberből. Nemrégen az aradi gyülekezet tagjaival Párizsban jártunk, Párizs
Európának egy olyan nagyvárosa, amelyben mindenféle nép és nemzet jelen van,
diákként, menekültként, bevándorlóként, vendégmunkásként stb., sokszor meg
kellet kérdezni, hogy: de hol itt a francia? Annyira színesek az emberek, bőrüket
nézve, nyelvüket nézve... Elképzelhetjük, hogy ha ilyen emberekből alakul egy
keresztény gyülekezet, mindenki bele hozza a sajátját: az emlékeit, a szokásait, azt amit
ő jónak, szépnek tart és nagyon nehezen egyeznek meg mert mindenki szemében
más a szép, más a jó. Egy hollandiai testvérem mesélte, hogy egyszer kivágott egy fát
valaki, mert neki árnyékot tartott , a szomszéd pedig mérges volt mert neki szüksége
volt arra a fára mert valami apró gyümölcsöt hozott , hogyha pedig viszszaültett e
megint cirkusz volt, hogy miért pont olyat, miért pont oda, ez mindig így van, hogy
semmi nem létezik, hogy ne lehessen rajta vitatkozni, különbözőek a vélemények
főleg Korinthusban, ahol a régi időben is nagyon sokan átutaztak, kereskedelmi
város volt, ott cserélték ki az árujukat. De nem csak árukat cseréltek ott az emberek,
hanem közben beszélgett ek, megjelentek a fi lozófusok, jelen volt mindenféle vallás,
mindegyik tanított a a sajátját, mindenki próbált bizonyságot tenni a saját istenéről,
saját akaratáról, saját elképzeléséről és Korinthusban megalakult egy keresztyén
gyülekezet Pál apostolnak a szolgálata által. Pál két levelet is írt a korinthusiakhoz,
ebben a második levélben írja hogy már kétszer voltam nálatok és jövök harmadszor
is de akkor aztán nem leszek kíméletes. Miért? Mert a gyülekezetben elkezdődtek a
civakodások, és pedig Jézus Krisztussal kapcsolatosan. Pál apostol nem másra utal,
nem politikai érdekek, nem vagyoni kérdések, semmi féle szociális problémára nem
utal hanem egy dolog volt ami őt foglalkoztatt a Korinthusban, úgy ahogy máskor
is megfogalmazza, hogy én nem akarok tudni semmi másról csak a Krisztusról, a
megfeszített ről. Nem azt akit ti mondtok, nem azt akit ti akartok, hanem azt aki
megfeszítetett , meghalt és feltámadt, erről akarok tudni tőletek, erről beszéljetek
nekem. Megszólítja a korinthusiakat, ahol sokféle probléma volt, de ő egy dologra
utal, egy dolgot szeretne tisztán látni, azt is mondja: annak bizonyítékát keresitek,
hogy általam valóban az a Krisztus szól, aki veletek szemben nem erőtlen, hanem
hatalmas között etek. Az emberek csak addig tudták felfogni a Krisztusról szóló
történeteket, hogy Isten fi ának mondta magát és a keresztre jutott . Érdemes nekünk
őt követni? Hogy mi is a keresztre jussunk? Jézus Krisztus hatalmas? Akkor miért
feszített ék meg? Erről szólt a vitatkozás a korinthusi gyülekezetben, és erről, hogyha
jól megfi gyeljük a világot, a mai nap is nagyon sokszor vitatkoznak az emberek. Akkor, amikor megfogalmazzuk, hogy az igazságot keresed és akkor meghalsz, nem nyúlsz fegyverekhez, nem nyúlsz törvényhez,és akkor azok akik hatalmasok eltipornak téged, akkor, amikor választani kell pártok között , hányszor egy egész
országnak a politikája fegyvert forgat csak azért, hogy a győztes oldalán álljon.
Hányszor megcsináljuk azt, hogy nem az igazságot keressük, hogy rövid távon,
emberi számítások szerint ne vesszünk el. Gondoljunk csak a második világháborúra,
egy igen híres evangélikus lelkészre Dietrich Bonhoeferre. Sok evangélikus lelkész
élt a második világháborúban, de amint mindig, nagyon kevesen voltak azok akik
mertek szólni az elnyomás ellen, a hitbeli diktatúra ellen. Ő szólt, be is börtönözték,
odatett ék a zsidók mellé és alig egy hónappal a békekötés előtt főbe lőtt ék, mert
szólt. Ott voltak a többiek akik megúszták és éltek tovább nyugodtan, mert nem
szóltak.
Az énekes könyvben benne van két gyönyörű szép ének amelyből imádságként
olvassuk: neki nem az a fontos, hogy a testi életében mi lesz és mi történik vele,
hanem amit mi is énekeltünk, hogy mi a szívünkben, lelkünkben, akaratunkban,
hitünkben már most legyünk egyek a Szentháromság Istennel, a mennyei
seregekkel, az üdvözült lelkekkel. Nem az volt a fontos, hogy az ő lelkészi státusza
vagy pedig az élete, vagy ki tudja, hogyan állt hozza a családja, az megmaradjon és
virágozzék, hanem a lelke ne vesszen el. Nagyon sokan keresték így az Úristent, az
egyik éppen egy Ágoston nevű fi atalember volt, édesanyja keresztény édesanya volt,
szépen felöltöztetve vitt e gyermekét a templomba vasárnaponként, ott kénytelen
volt végighallgatni a misét, utána hazament, s az lett ebből a gyerekből, hogy
katonáskodott , bordélyházakba járt, hatalmas italozásokra, mulatozásokra adta az
életét, egy teljesen elzüllött ember lett olyan, hogy ha egy keresztény gyülekezetben
megjelenne megvetéssel nézne mindenki, és annyit szólnának: mit keres itt ez az
ember itt ?! Hiába volt az akkori egyházi tanítás, hiába egy áldó, imádkozó édesanya
aki sírva kesergett és tett meg az ő részéről mindent, hogy gyógyítsa meg, javítsa
meg a fi át. Tökéletesen elzüllött ember volt, úgyhogy több alkalommal a sáncban
találták meg éjszaka, mert nem tudott hazamenni. Egyszer egy ilyen alkalom
után kinyitott a a Bibliát, az Úr Isten szava megszólított a őt, att ól a perctől kezdve
megváltozott az élete, és úgy emlékezünk őreá, mint aki Szent Ágoston lett , aki nem
szentnek született , hanem egyszer az ige szíven találta és teljesen megváltozott az
élete. Megtörtént az újjászületés, az amit Nikodémus nem értett meg, hogy hogyan
kell újjászületni. Jézus mondta meg neki: víztől és lélektől.
Mások is keresték az igazságot, gondoljunk csak Luther Mártonra aki elvesztett
e barátját párbajban, utána pedig a jólismert történet szerint, a hazafelé vezető
úton mellé csapott a villám és megértett e, hogy az emberi élet az olyan, hogy ma
van és holnap nincs, teljesen mindegy, hogy mi történik itt a földön a mi testünkkel,
a mi életünkkel, fontos az, hogy megmentse a lelkét. Akkor azt tanított ák, hogy
az Úristen csupán egy bűntető isten, ő pedig keresett egy kegyelmes Istent, ő
ezt kereste és ezért bevonult a kolostorba, beállt szerzetesnek. És mit talált az
egyházban? Egy olyan valamit, ami ellen teljes erejével kellet, hogy harcoljon, azért
mert Isten megszólított a őt, amint megszólított a Asziszi Szent Ferencet, aki gazdag
kereskedő családból származott , mindene megvolt amit csak akart, a szülei mindent
megtudtak neki adni és amikor Isten igéje megszólított a, ott hagyta a gazdagságot,
tudatlanul, teológiai képzés nélkül elkezdett prédikálni, olvasta a Bibliát, hirdett e
az Evangéliumot. Utána megkapta azt a kiváltságos lehetőséget, hogy ne úgy
paposkodjék, mint a többiek, hanem egy önálló rendet alapítson, saját lelkiismereti
feltételek, szabályok szerint amelyek természetesen nem abban fogalmazódtak
meg, hogy na most ki a főnök és hogyan történik a szervezkedés, hanem Isten igéje
hogyan valósuljon meg ebben a rendben, milyen fogadalmakat tegyen életében.
Ezt a rendet, amelyet ma Ferences - rendnek hívunk, ő alapított a, de a sok elnyomás,
és egyházi intézményi befolyás miatt annyira megelégelte, hogy élete utolsó napján
levetkőzött meztelenre, lefeküdt és mielőtt meghalt volna, elmondta, hogy ő semmit
nem akar magával vinni mert ő a lelkét akarja átadni az Úristennek. Mindaz ami itt
volt, az hiábavaló.
Erről a Szentháromság Istenről tanít minket ma az ige, és Pál apostol ahogy
megszólított a a korinthusbelieket, hogy állítsátok vissza a rendet, tehát, hogy
a Krisztust vegyétek fi gyelembe, aki lehet, hogy sokszor a keresztre feszítődik
még a ti életetekben is, veletek együtt is erőtlennek bizonyul, de mégis ő az erős,
mert Isten őt támasztott a fel, és nem Pilátust, nem a papokat akik Őt keresztre
jutatt ák, nem a katonákat, senki mást hanem Krisztust, mert ő volt aki Isten
igéjének engedelmeskedett . Megszólítja a korinthusiakat és megszólít minket is,
hogy nézzük végig a napjainkat, mivel foglalkozunk? Próbálunk pénzt keresni,
hatalmat, érdekeket, befolyást gyakorolni, mintha itt a földön tudnánk véglegesen
berendezkedni. Pedig minden istentiszteleten elhangzanak a megemlékezések és
ezek a megemlékezések arra utalnak, hogy a földi életünk egyszer véget ér és akkor
utána kérdés, hogy mi lesz? És akkor már nem az számít, hogy mit gyűjtött ünk össze,
milyen hatalmunk volt, mennyi pénzünk volt, hogy nézett ki az autónk vagy pedig
a házunk, hanem a lelkünkben mennyire akartuk azt a rendet amelyet József Att ila
is keresett , azt az igazságot, azt a szeretetet és főleg azt a hatalmat amiről Pál apostol
itt ír, hogy el tudjuk-e ismerni mindenek fölött Jézus Krisztust, mint aki erőtlennek
bizonyult és mégis a legerősebb.
Azt mondja továbbá Pál: “Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán
hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon,
hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok.
De remélem, felismeritek, hogy mi viszont kipróbáltak vagyunk. Imádkozunk
az Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek, nem azért, hogy mi kipróbáltaknak
mutatkozzunk, hanem azért, hogy a jót tegyétek” Mit mond Pál apostol? Ti legyetek
igazi Krisztusiak, ti viselkedjetek úgy, mint akikben Krisztus lakozik, még akkor is ha
azt gondoljátok, hogy bennem nem. Ne én legyek a keresztény, foglalkozzatok azzal,
hogy ti legyetek keresztények, Krisztus-követők. Így szól továbbá: “Mert semmit
nem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért”, és ez a legfőbb igazság,
hogy minden hatalom mennyen és földön neki adatott , Krisztusnak, “Mert örülünk,
ha mi erőtlenek vagyunk, ti pedig erősek vagytok. Könyörgünk a ti épülésetekért.
Azért írom ezeket távollétemben, hogy ott létemkor ne kelljen keményen bánnom
veletek aszerint a hatalom szerint, amelyet az Úr nekem építésre, és nem rombolásra
adott . Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között ,
fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet
és a békesség Istene veletek lesz.” Mindezt azért írja Pál, hogy történjék meg Isten
akarata, valósuljon meg minden Korinthusban és a mi szívünkben itt és most,
abból amit Pál apostol felsorolt. A korinthusiaknál rengeteg probléma volt, egy
olyan gyülekezetben amely annyira sokféle emberből tevődött össze, nagyok sok
a széthúzás, a megnemértés. Mindenki szeretné a legjobbat tenni és mindenki
másképpen képzeli el ezt a jót, van aki lentről szerencsétlenül vágyakozik a saját jója
után, van aki hatalommal, erőszakkal akarja végrehajtani és másokra kényszeríteni a
saját jóját, és akkor azt mondja, hogy ne ezzel foglalkozzatok hanem Jézus Krisztus
lakozzék a ti szívetekben.
Ennek a fejezetnek az utolsó verse, amely a mai igénknek is a záró verse, illetve
amelyet apostoli áldásként ismerünk, így hangzik: “Az Úr Jézus Krisztus kegyelme,
az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!”
Ez szól a korinthusiakhoz és ez szól mihozzánk is, hogy akkor amikor szólunk,
vagy cselekszünk akkor érezhessük Jézus kegyelmét, Istennek szeretetét és a
Szentlélek közösségét. Nem mindig van ez meg, Luther Márton is hiába ke-reste az
egyházban, meg is fogalmazta, hogy senki sem hibátlan, senki sem tökéletes csak az
Úr Jézus volt az, sem az egyházfő, sem ő maga, sem a reformátorok, senki. Mindnyájan
vétkeztünk, kegyelemre szorulunk, amint az epistolai szentleckében hallott uk, hogy
mindenkit egybezárt az engedetlenségbe. De melyik engedetlenségbe? Nem az a
lényeg hogy egymásnak engedünk vagy nem engedünk hanem, hogy engedjünk
Isten akaratának, az üdvözítő Krisztusnak, “Ő általa, Ő érte van minden, Övé a
dicsőség mindörökké, ámen”, mondja a római levél.
Testvéreim szentháromság vasárnapján a Szentháromság Isten aki
megteremtett , gondunkat viseli, Jézus által megváltott minket a bűntől, aki azért
jött el, hogy megszentelje életünket és összehangolja az akaratunkat, vágyainkat, a
szentek közösségével, az üdvözült lelkek társaságával, erősítsen meg minket, hogy a
Szentháromságot ne csupán említsük, hanem tudjuk érezni, megélni.
Ámen!

Tóthpál Béla