Igehirdetés
a Szentháromság u. 6. vasárnapon

“Mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek
az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok őhozzá,
mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetett ek, amely azonban Isten előtt
,,kiválasztott és drága''; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent
papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus
Krisztus által. Ezért áll ez az Írásban: ,,Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott
drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg''. Néktek, a hívőknek drága
kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetett ek az építők, sarokkővé lett ,
megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek
az igének. Ők erre is rendeltett ek. Ti azonban választott nemzetség,
királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek
nagy tett eit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;
akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára
nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.” 1Pt, 2, 2-10

Keresztény testvéreim! A mai vasárnapunk témája a keresztség és a
keresztségben való élet, a bizonyságtevő élet. Ha végignézzük a perikóparendünket,
az elhangzott igék visszatekintenek az egyházi esztendő más vasárnapjaira
is, egyrészt a keresztség igéjére, szentségére, másrészt pedig a Húsvét utáni első
vasárnapra, amint arra a mai igénk is utal, hogy új lélekkel, a feltámadás örömével,
mint újszülött csecsemő nekünk Krisztushoz az igazi, hamisítatlan tejhez kell
ragaszkodnunk, vágyakoznunk. Ez a visszatekintés és összefoglalás, nem jelent
egyebet minthogy att ól a pillanatt ól kezdve átérezzük, hogy Isten minket saját
gyermekévé fogadott , egy megváltozás, egy átváltozás kell, hogy megtörténjék a
mi éltünkben.
Érezzük-e ezt a változást? Szolgáljuk-e ezt a változást? Teszünk-e bizonyságot
erről a változásról? - tehetjük fel a kérdést mi magunknak, hogyha valljuk mi is,
hogy igen, elfogadjuk azt amit a keresztség szentségében nekünk felajánlott az
Úristen.
Testvéreim! Ahhoz, hogy a mai ige üzenetét valójában szívünkbe tudjuk hordozni,
hadd nézzük át azt a két textust röviden, amelyet még hallott unk az epistolai
szentleckében, amely emlékeztet minket arra, hogy: “nem tudjátok, hogy mi, akik
a Krisztus Jézusba kereszteltett ünk, az ő halálába kereszteltett ünk? A keresztség
által ugyanis eltemett ett ünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a
halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.” (Rm 6,3-4), ezt az
igét konfi rmációkor még betéve tudtuk. De vajon azóta érezzük-e a mi életünkben,
hogy nekünk mindaz ami régi, az el kell, hogy múljon, a víznek a fullasztó,
halált hozó erejével, amint azt megtett e az özönvízkor az Úristen? Ami régi az el
kell, hogy múljon és maradjon meg egy új, amelyik Isten előtt kiválasztott , tiszta,
drága és szent, és amely mindenkor erről a megmentésről, erről a csodáról tud
bizonyságot tenni.
A mi életünkben látszik-e vajon az, hogy Isten által valami megváltozott , mások
lett ünk és mi hirdetjük a megmentőnknek a csodatett eit? Mert erre hívott
minket az ige és erre buzdít bennünket. Testvéreim! Nem egyszer elgondolkozhatunk
amikor látjuk a televízióban a híreket, vagy olvassuk a médiában, az interneten,
hogy szülőanyák elhagyják gyermekeiket, mit jelent egy ilyen gyermek
számára az élet? Akkor is hogyha egyre jobban gondoskodik róluk a társadalmi
rendszer, nemzetközi szervezetek igyekeznek felkarolni, igyekeznek minél szebbjobb
körülményt biztosítani az árva gyermekeknek, tudjuk, hogy mégis nyomorúság,
nehézség, fájdalom és gondokkal teli életük lesz. Annak a gyermeknek
viszont óriási szerencséje lehet, akit egy szerető család örökbe fogad, és azt mondja,
hogy a mai naptól az enyém vagy. A gyermek lehet, hogy még nem is tudja,
nem fogja fel, hogy mi is történik vele. De amire felnő, rájön és értékelni tudja
azt, ami történt vele azáltal, hogy sajátjának vallja őt az ő nevelő családja. Rájön,
hogy ett ől megváltozott a sorsa, az élete jobbra fordult és minden egészen más.
Természetes, hogy egy ilyen gyermek csak pozitívan tud minderről megemlékezni.
Mindannyian hasonló helyzetben járunk, csakhogy minket az Úristen nem
csupán nevelt gyermekeinek fogadott el, hanem a keresztség által véglegesen, saját
gyermekeinek tekint. Az Ő örököseivé tett és azt mondja, hogy az övéi vagyunk,
nevünkön szólított , velünk van és ígéretet, bizalmat adott , hogy bárhol járunk
velünk lesz: -ha vízen megyünk át, nem nyelnek el a habok, ha tűzön járunk, nem
perzsel meg, e világ útjai többet nem fognak ártani, mert Ő lelkét adta nekünk, és
ennek a léleknek örök életet szánt. Új életet adott , a régi múljon el és csak tartsunk
ki Őmellett e, hirdessük az Ő igazságát, az Ő országát. Erre szólított fel minket is az
evangéliumi szentleckében. Magához hívta a tanítványokat, így kezdődik a híres
missziói parancs amit mi nagyon jól ismerünk és amiről annyiszor szó esik, hogy
a tanítványok odamentek, pedig kétségek fogták el őket. Ők is emberek voltak,
ők is a társadalomban éltek, ők is rett egtek hatalmasságoktól, erőktől, problémáktól,
kétségek fogták el, de oda mentek Jézust hallgatni és amikor meglátt ák Őt, le
tudtak borulni előtt e, és Jézus nem azt mondta, hogy gyertek mert megvédelek
titeket, mától fogva én biztonságot, bástyát adok nektek, hanem azt mondta:
“Menjetek el és tegyetek tanítvánnyá minden népet”, mindenki legyen olyan mint
ti vagytok, hogy eljött ök hozzám, ha bár kétségek fognak el, ti leborultok előtt em.
Azóta a tanítványok nem tesznek egyebet mint mennek és hirdetik ezt a Jézushoz
vezető lehetőséget, Jézusnak ezt a kegyelmét, hogy akik újból és újból meghallják
Jézus szavát azok is menjenek el és tegyenek tanítvánnyá minden népeket. Úgy
kell elmenniük, mint bárányok a farkasok közé, de akkor is menniük kell. Ezek
az igék szólnak mifelénk is, att ól a pillanatt ól kezdve, hogy a keresztségben az Úr
Isten gyermekévé fogadott . Ahogy egy örökbefogadó család a gyermekének nem
csak szeretetet és biztonságot és minden tőle telhetőt megad, de cserébe elvárja,
hogy ez a gyermek most már öltözzék másképp, nevelődjék másképp, tanuljon
másképp, látszodjék rajta, hogy kinek a gyermeke, hiszen ezért fogadta sajátjának.
Az Úristen is azáltal, hogy a keresztségben magáévá fogadott minket, nem csak egy
kitűntetést akasztott mireánk, hogy legyen egy plusz papírunk, a keresztelési igazolás,
amit ki tudja, hogy valaha kérnek-e az életben, hanem ezzel azt akarja, hogy
látszódjék, hogy mi mások vagyunk, mert az övéi vagyunk. Mindenki láthassa,
hogy mi mások vagyunk, akkor is amikor a keresztényeket üldözték és akkor is
amikor talán nem üldözik, de a Sátán ereje ugyanúgy munkálkodik ezen a földön
csak más módszerekkel. Mert a gonosz célja ugyanaz: le akarja vetkőztetni ezt
a kiválasztott gyönyörűséges új ruhát, mindazokról akik Istent követik. A Sátán,
a gonoszság munkálkodik, és azt akarja hogy az Úristen ne érje el az ő akaratát,
azokkal akiket megszólított a keresztségben, hogy inkább szolgálja továbbra is
minél több ember a gonoszt, a rosszat. Ezért szól mihozzánk az ige és emlékeztet,
biztat, felhívja fi gyelmünket arra, hogy legyünk olyanok, mint az újszülött
csecsemő, akik refl exből az anyatejet kívánják. Vonzódjunk mi is a hamisítatlan
egyetlen igazhoz. Szinte csoda elnézni a csecsemőket vagy az állatvilágot, hogy
mennyire ösztönszerűen, veszik magukhoz az anyatejet, nem kell mondani, nem
kell tanítani, tudják, akarják.
Luther azt írta a 95 Tételben, hogy amikor az Úr Jézus megtérésről beszél,
azt akarja, hogy az életünk naponkénti megtérés legyen, naponként szülessünk
újjá, naponta legyünk újszülött ek és kívánjuk ösztönszerűen ezt a hamisítatlan
tökéletes lelki táplálékot, hogy azon növekedjünk az üdvösségbe. Erre bíztat, erre
hív, erre emlékeztet a mai igénk is, hogy ne felejtsük el, hogy ki az aki magáévá tett ,
aki kiszólított minket ebből a világból, hogy egy mennyei csodának az örökösei
lehessünk, örökölhessünk egy olyan dolgot amit ember és emberi intézmény,
gondolat vagy jóindulat nem tud megvalósítani, minket Krisztus követőket, ennek
a csodának az örököseivé tett , a Mennyek országának, az Isten országának, az
Örökkévalóságnak az örökségét adta nekünk.
Látszik-e rajtunk, a mi életünkön, hogy mi örömben és büszkén járunk ezért.
Látszik-e rajtunk az, hogy mi Krisztushoz tartozunk, Őt hirdetjük, a változást amit
hozott az életünkbe, arról bizonyságot teszünk. Mondja is ismételten: járuljatok
hozzám!
Sokféle elnevezést használ a mai igénk: “ti magatok is mint élő kövek épüljetek
lelki házzá, szent papsággá, lelki áldozatokat ajánljatok amelyek kedvesek Istennek,
Jézus Krisztus által”. Felszólít és konkrétan megadja a lehetőségeket és az
elvárásokat, ő aktív tanítványoknak hívott el, egyforma tanítványoknak minket,
és ebben a mai igében benne van az az elv is amelyet főleg a reformáció egyházai
felismertek és igehirdetések által szóhoz jutt att ák és pedig az egyetemes papságnak
az elvét.
Az Újszövetséget, hogyha végigolvassuk, sehol nem küldi ki Jézus a tanítványait,
hogy ti legyetek a papok, egyetlen helyen nem találunk az Újszövetségben
egy erre való utalást, sőt inkább kritizálja a papokat, de ehhez meg kell nézni,
hogy mit jelentett abban az időben papnak lenni, mit csinált a pap és a főpap?
Hirdett e a népnek Isten akaratát, azt mondta, hogy ő írástudó, ő a magyarázó, ő az
értelmező, ő ezt elmondja, a hívő népnek nem is kell feltétlenül Szentírást olvasni
és az imádságokat a nép nevében Istenhez viszi. Ő volt az aki bemutatt a az áldozatot
és hirdett e a bűnbocsánatot. Krisztus eljött és mindezt egyszer és mindenkorra
megcselekedte úgy, hogy többé nincsen szükség közbenjáróra Isten és ember
között , nincs szükség valakire aki felolvassa az igét, mert mindenki elolvashatja,
nincs szükség valakire aki helyett ünk imádkozik, mert helyett ünk senki nem imádkozhat,
legfeljebb érett ünk, de helyett ünk nem. Nincsen szükség, hogy valaki
áldozatot mutasson be érett ünk vagy helyett ünk, mert Krisztus már megtett e,
Krisztus az egyetlen és igazi főpap, mostmár nincsen szükség közvetítőre Isten és
ember között . Ő minden tanítványnak azt mondja: nevelkedjetek fel, épüljetek
fel lelki házzá, szent papsággá, ti magatok legyetek szentek, mindenki legyen papja
saját magának aki az igét hirdeti, aki az imát elmondja, aki az áldozatért hálát ad,
mert áldozatot bemutatni senki sem tud, viszont az ő földi életét oda áldozhatja
okos istentiszteletként. Ezt tett e Krisztus, erre hív minket a mai ige és emlékeztet
minden keresztényt, hogy Krisztust követő módon bizonyságtevően éljük meg
azt az életet, amelyet a keresztségben kaptunk.
Felejtsünk el minden régit, felejtsük el azt ami a keresztség nélkül lenne,
felejtsük el azt ami Krisztus nélkül lenne, mert akkor ugyebár földi hatalmaknak
engedelmeskedve, törvények szerint próbálnánk tökéletesek lenni, szabályok szerint
próbálnánk az üdvösségre eljutni, de Krisztus megmutatt a, hogy nem így
kell. Ő betölti a törvényt azáltal, hogy mindannyiunk számára áldozat, Ő minket
megvált, viszont hívogat és kiküld: “tegyetek tanítvánnyá minden népeket”, mindenkit.
Legyen mindenki Krisztus követője!
Krisztust követni soha nem volt könnyű dolog, a Krisztus követők soha nem
kaptak egy külön státuszt, hogy azt mondja a világ, hogy na akkor ezeket nem
fogjuk bántani, ezeket csak segítjük, mert ők Krisztus követői. Nekünk mindig ott
van az a feladatuk, hogy nem az embereknek kell engedelmeskedni, hanem Isten2008.
nek, minden körülmények között , és akik Istennek engedelmeskednek, nagyon
sokszor ezen a földön érzik ennek a súlyát, érzik, hogy mennyiszer megütköznek,
milyen nehéz ezt megtenni. A mai igével kapcsolatosan ismét Bonhoeferre
utalok, aki nem az akkori rendszernek a szellemében, nem is az akkori evangélikus
egyháznak a szellemében működött , hanem Istennek engedelmeskedve
másokért, aggódó élett el, imádsággal, a saját módján egyszerű bizonyságtétellel
próbálta Isten akaratát szolgálni, még akkor is, hogyha ezért börtönbe vetett ék,
sőt a Második Világháború végezete előtt ki is végezték. Ő maga írt egy levelet
egy barátjának, azon a napon amikor a Hitler elleni merényletet elkövett ék és
megfogalmazta azt, hogy Isten kezében lenni azt jelenti, hogy ne csupán a saját
életünket karoljuk fel, hanem másoknak a fájdalmát is.
Krisztus ezt tett e, erre példát adott , önmagát adta mindenkiért és hív minket,
hogy: mindenki aki engem akar követni, vegye fel a keresztjét és úgy kövessen
engem.
A keresztényekre hogyha visszanézünk 2000 esztendő óta, amióta az Úr
Jézus a missziói parancsolatot adta nekünk, mindazok akik őt követt ék, azok Ő
hozzá hasonlóan éltek. A keresztények között nem lett ek gazdag emberek, nem
lett ek híresek földi életben, hanem nagyon sokan másokért szenvedtek és nem
magukért, életüket oda tudták áldozni.
Ha végiggondoljuk a történelmét annak az időnek amikor egységes volt a
keresztény egyház, utána amikor kett északadt keleti és római egyházra, majd pedig
később megalakultak a protestáns egyházak, az igazi keresztények arról voltak
híresek, hogy mennyit szenvedtek és életük mennyire áldozat volt a Krisztus
ügyéjért, másokért.
Ne higgyük azt, hogy nekünk más a sorsunk, hogyha minket Krisztus hív,
nem azt jelenti, hogy a földi életünk emberi szemszögből vélt tökéletességét akarja
megadni nekünk, nem azért hív és nem att ól leszünk Krisztusnak a követői,
tanítványai, hogyha a földi jólétet megvalósítjuk és így próbálunk esetleg gondoskodni
valakiről. Krisztust követni azt jelenti, hogy vegyük fel a magunk keresztjét
és szóljuk azt amit ő mond, akkor is hogyha ez politikailag, társadalmilag
vagy egyház-politikai szempontból, nem éppen a legalkalmasabb idő. Erről tett
bizonyságot Bonhoeff er evangélikus lelkészként, erről tett ek annyiszor és annyian
bizonyságot, és mindenki megszenvedett azért, hogy Krisztust követni tudja, de
mindannyian elmondták, hogy sokkal nagyobb érték az, hogy Isten országának
örökösei és az örökkévalóságban reménykedhetnek mint az, hogy itt a földi életben
néhány év vagy évtized alatt valamilyen előnyöket tudjanak élvezni. Mert ezt
Krisztus nélkül is meg lehet tenni, viszont akkor elveszítjük az örökkévalóságot.
Krisztussal lehet, hogy elveszítjük az itt eni életünkben a gazdagságot, gyűjtögetést,
örömöket, viszont megnyerjük a lelki örömöket, az örökkévalóságot.
Krisztus hív minket, hogy tanítványai legyünk és küld, hogy tegyünk tanítvánnyá
népeket. Megbíz minket arra, hogy növekedjünk fel szent papsággá. Az
egyháztagságunk jelentse azt, hogy mi a szentek közösségéhez tartozunk, nem
valamilyen egyházba vagyunk beiratkozva.
Ha a mai világon megkérdezzük azt, hogy hol az egyház, akárhova ha elmegyünk,
faluba, városba, mert nagyon sokszor egy referencia pont lehet egy
templom, akkor kiderül, hogy mindenki templomra gondol. Aradon is mindenki
tudja, hogy hol a Vörös templom, olyan könnyű innen elirányítani valakit, errearra.
Krisztus idejében ha valaki megkérdezte, hogy hol az egyház, akkor biztos
nem templomra és nem épületre gondoltak, hiszen akkor még nem is volt, hanem
egyház ott volt, legalábbis Krisztust követő ott volt, ahol róla bizonyságot tett ek.
Egyháztagok nem azok voltak akik valahova beiratkoztak és valahova tartoztak,
vagy valamilyen egyházi intézményt fenntartott ak, hanem azok voltak akik Krisztusról
bizonyságot tett ek, az evangéliumot hirdett ék.
Végezetül hadd nézzük meg, hogy a mi életünkkel mennyire segített ük
Krisztus evangéliumának a hirdetését, a missziói nagy parancsolatot. Ha eddig talán
nem tett ük is meg, mert nem gondolkoztunk rajta eléggé, Isten kegyelméből
még van lehetőségünk, van időnk, hogy megtegyük. Hogy mennyi időnk van azt
nem tudjuk, de van. Azért van mert Ő vár és hív, újból és újból. Nem unta meg a
várakozást, nem unt meg várni ránk és hívni minket, vár a mi válaszunkra, vár a mi
kerszténységünkre, a mi tanítványi szolgálatunkra, bizonyságtevésünkre. Kérjük
Istent, hogy erősítsen meg minket abban amit valamikor a keresztségben megadott
nekünk, hogy az ne csupán az Ő felénk nyújtott ajándéka, kegyelme legyen,
hanem az általunk elfogadott , megújult életé is. Erre segítsen meg minket a mi
mindenható Urunk! Ámen!

Tóthpál Béla